XXII. Bejegyzés

Miért nem?

Ha a reményekkel teli gyerekkori énedhez odasétálnék és megmutatnám neki egy mostani képedet, valamint elmesélnék mindent rólad, akkor büszke lenne rád?

Miért nem?

Azért, mert akiket akkoriban szerettél, azoknak csak csalódást és fájdalmat okoztál? A legtöbbjük már látni sem akar, igaz? Azt állítod, hogy nem a te hibád és az emberek a felelősek. De végre, vállald fel a hibáidat! Mondd ki, hogy te voltál a felelős mindazért, ami történt! Miért nem vagy rá képes?

Örülne neki, hogy mindent feladtál holmi siker és büszkeség miatt, ami akkor számított? Egyáltalán érdekelte az akkori éned a siker, vagy a büszkeség? Csak boldog szerettél volna lenni és olyasmit csinálni, amit szeretsz, olyan emberekkel, akiket szeretsz, akik miatt az életed is feladtad volna. De, nézz körbe! Hol vannak ezek az emberek? Melletted, vagy egy olyan helyen, amire egyikőtök sem számított? Gondoltam, hogy a második. Tudod, miért van ott, mit akar ott és mi történt vele az eltelt idő alatt? Sejtettem, hogy nem. De már nem is akarod tudni, ugye? Egyikőtök sem akarja már tudni, hogy mi van a másikkal. Nem veszekedés, vagy nézeteltérés miatt, csupán csak… megfeledkeztettek egymásról.

Mindenről megfeledkezünk. Az olyan fontos dolgokról is, amik ha nem lennének, akkor értelmét vesztené a másnap. Neked is van ilyen az életedben, ami nélkül nem érné meg létezni? A család, a szerelem és a barátok. Pedig, ha ők nem lennének, akkor megérné a létezés? Megérné az, hogy magányban éljünk? Dehogy. A legtöbbjük nélkül ki sem bírnánk, pedig azt állítjuk, milyen erősek is vagyunk. De minden embernek kell valaki, akinek hála erős tud maradni. Mégis bántjuk ezeket az embereket, csalódásokat okozunk nekik. Lehet nem is tudunk ezekről, de így van.

Miért olyan nehéz kicsikarni magunkból azt, amit valóban gondolunk? Miért olyan könnyű olyasmit mondani, ami a másikat csak megvigasztalja, vagy az őrületbe kergeti? Miért nem lehetünk őszinték azokkal, akiket szeretünk? Mert megbántanánk őket, mert megutálnának a miatt, mert… Szedd már össze magad! Nem veszed észre, hogy ezek csak mind „lehet”-ek?

Komolyan ezt szánta nekünk a sors, vagy csak mi rontunk el mindent? Vagy ez a kettő ugyanazt jelentené?

Sok fontos dolog olyan az életünkben, mint egy értékes, de rendkívül törékeny pohár. Egy apró szorítás, egy nyirkos kéz és mindennek vége. Véglegesen, vagy átmenetileg. Egyik sem jobb, mindkettő ugyanolyan fájdalmat okoz és egyiket sem lehet kiverni a fejünkből.

Sokszor feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy miért vagyunk annyira egyedül? De, ha elolvastad mindezt, akkor komolyan azt mered állítani, hogy még mindig nem tudod?

Na, miért érzed magad egyedül? Mert elrontottad. Fájdalmas igazság, de így van. Eret vághatsz, megmérgezheted magad, sőt az akasztást sem hagyom ki, hiszen annyi fa van! De miért tennéd? Miért tennéd mindezeket? Miért nem állsz fel inkább a földről, porolod le magad és folytatod az utad? Miért nem küzdesz meg a múlt démonaival? Mert túl nehéz lenne? Az lesz, rohadtul az lesz. Te pedig gyáva vagy, ha mindezeket nem teszed meg és a könnyebbik utat választod.

Vállald a felelősségeket az elkövetett hibákért, tedd meg, amit csak megtudsz annak érdekében, hogy a múltbeli éned büszke legyen rád! És, akkor talán az a gyerek mosolyogva fogja nézni a képet és azt fogja mondani: „Igen, ez én leszek.”. Hagyj, legyen rád büszke! Engedd, hogy büszke legyen rád! Ne ejtsd le a jövőd, mint egy törékeny poharat!

Aki mindezeket leírta és talán vérig sértett vele, talán tönkretette a reményeket ígérő tavaszod, de talán el is gondolkoztatott és megerősített, az nem más, mint:

Flora R. Grande

(A bejegyzés megtalálható Instagram oldalamon is: @florargrande. )