Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2017

XX. Bejegyzés

Kép
Mindenes bejegyzés #2   Halihó! A billentyűzet mögött Flora R. Grande és ez a második mindenes bejegyzésem. Semmi köze az elsőhöz, szóval nyugalom.  Eltűntem néhány hétre, amit nagyon sajnálok. Bár, lehet ti nem.  Miért tűntem el? Most belekezdhetnék, abba a történetbe, hogy nagyon sokat kellett tanulnom az érettségi miatt és a többi, de nem. Ez nem igaz. Semmit sem tanultam. Azt hittem, hogy egy nagy nulla lesz mindegyik érettségim, de nem. Baromi jól sikerültek. Tehát, igaz mondás: "Ha nem tanultál rendesen négy év alatt, azon egy nap sem fog segíteni."  De, ha nem a tanulás miatt, akkor miért tűntem el? Instagram.  Nagyon menők lettek, ezek az Insta sztorik. Érdekelt, hogy egy ott kreált történettel mennyi olvasót tudnék szerezni. Kellemes csalódás ért. Szó szerint a megszállottjává tett. Igaz, vannak borzalmas oldalak, amiktől vérzik a szemem, de azokat próbálom elkerülni. Annyira belelendültem az írásba, hogy már 3 ilyen kis "oldalt" csináltam.

XIX. Bejegyzés

Kép
Az el nem mondott búcsúbeszéd Avagy a beszéd, aminek írására sosem kértek fel Kiskoromban, ha játszottam, akkor mindig gimnazistának képzeltem magam. A sok amerikai film miatt, annyira izgalmaznak tűnt a középiskola. Általános iskola nyolcadik osztályában pedig féltem. Nem akartam új környezetet. De, ez nem az akaratomon múlt. Félve léptem be első nap az új iskolámba. Emlékszem, mennyire kétségbeesett voltam. Amikor besétáltam a terembe, mindenki engem nézett. Odaültem ideiglenes helyemre és kezdetét vette az első gimnáziumi órám. Körbenéztem a teremben. Egy tarka hajpántos lány mosolygott rám először és egy mellette ülő kövér fiú. Én is elmosolyodtam. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez az életem egyik jelentős szakaszának kezdete. Az a szakasz, amelyről kiskoromban annyit álmodoztam. Kilencedikes évem végén azt mondta egyik ismerősöm, hogy nagyon sok minden fog még változni a végzős évemig. Emlékszem, hogy kinevettem és azt mondtam, hogy biztos minden ugyanígy marad. Nem vol