X. Bejegyzés
Az örök apa emléke "Az élet hosszú vagy rövid, mit számít, öröklét ha vár; lent búcsuzunk, de fent megint találkozunk, hol nincs halál." (Emily Bronte) Remegő kézzel emelte fel a nem rég vett kristálypoharát. Ajkai közé vette a hideg üveget, ami a levegő kapkodása miatt bepárásodott. A pohárra tapasztotta száját és lassú mozdulattal megdűtötte azt, ami kellemesen hűsítette kiszáradt torkát. Majd elemelte és az ölébe tette. Nézte a maradék vizet. Máskor biztos kiitta volna, de most képtelen volt. A vele szemben ülő idős nő lassan felállt, miközben elengedett egy nagy sóhajt. Odasétált hozzá, a vállára tette kezét. Nagyon forró volt a bőre, mégis remegett. - Minden rendben lesz. - mondta halkan. Bizonyára jó indulatból, de ő akkor csak közhelynek érezte. Így nem válaszolt rá, csak lassan bólintott. Nem érezte, hogy egyszer majd jobb lenne. Túl nagy fájdalom ez ahhoz, hogy egyszer csak úgy elmúljon. Kopogtak az ajtón. Tudta, hogy meg kell történnie, de nem ak